Mik azok az antioxidánsok és miért van szükségünk rájuk?
Képzeld el, hogy beleharaptál egy almába, az asztalodon hagytad majd fél órára ott is felejtetted. Amikor visszamész érte, azt látod, hogy az alma fehér húsa oxidálódott és bebarnult, pont úgy, mint ahogy egy régi autó is berozsdásodik. Ennek az az oka, hogy az alma húsában nincs elegendő antioxidáns ahhoz, hogy megvédje azt a levegőben lévő oxigéntől – hiszen ez a héja feladata.
Az aerob organizmusok – mint az emberek vagy az állatok - fejlődéséhez oxigénre van szükség, az oxigénnek nemcsak kívülről, hanem belülről is ki vannak téve. Légzéskor a külső gázcsere folyamatában a légzési gázok cseréje zajlik le a tüdőnk és a vérünk között: a szén-dioxidot oxigénre váltja a vérünk, hogy aztán a belső gázcsere során a szívünk ezt az oxigénnel ellátott vért pumpálja testünk minden egyes sejtjébe. Az oxigén szerepet kap a sejtek anyagcseréjében, azaz az energiatermelésben, melléktermékként pedig szén-dioxid keletkezik. A folyamat közben azonban néhány oxigénmolekula károsítja a mitokondriumokat, ahol az energiatermelés történik. Más sejtkomponensek, például a membránok és a DNS szintén megsérülnek. Ezekre a károsodásokra épül az öregedés és a betegségek szabad radikális elmélete.
Hogyan szerezhetünk védelmet testünk minden egyes sejtje számára az oxigénnel szemben? Különös tekintettel arra, hogy az oxigén egyszerre létszükségletünk és hosszú távú károkat okozó ellenség, amely meggyorsítja az öregedést?
Az első fontos tény az, hogy testünk számos antioxidánst termel, amelyek megóvnak bennünket. A belső termelést pedig úgy tudjuk serkenteni, ha testmozgással oxidatív stresszt szabadítunk fel a szervezetünkben. Az antioxidánsok második jelentős forrása az élelmiszereink. A színes zöldségek, gyümölcsök és fűszerek büszkélkedhetnek a legmagasabb antioxidáns tartalommal, különösen feldolgozatlan állapotban. Bármilyen élelmiszerfeldolgozás (aprítás, darabolás, főzés stb.) oxigén behatásának teszi ki a nyers élelmiszereket, amik ezáltal az oxidálódnak. Neked is mondták már, hogy a gyümölcs és a zöldség héjában van a vitamin? Feltéve, hogy organikus élelmiszerekről beszélünk, az antioxidánsok valóban ott találhatóak.
Érdemes azonban figyelembe venni, hogy az olajban sült ételek az antioxidánsokkal ellentétesen működő elemeket tartalmaznak – az ún prooxidánsokat - hiszen zsírok a magas hő hatására átalakulnak.
Mi a helyzet a bőrrel?
Bőrünk minden nap ki van téve a behatásoknak nem csak a külső környezet által (UV-sugarak, szennyezés, szappan és bőrápoló termékek, sérülések), de a testen belüli folyamatok révén is (az általunk fogyasztott étel, az alvásmennyiség, a betegségek). Ezek a behatások az erősen reaktív szabadgyökök képződéséhez vezethetnek, amelyek károsítják a bőr sejtjeit, ráncokat, apró barázdákat hoznak létre és rugalmatlanságot okoznak.
Tudtad, hogy a bőr a testünk legnagyobb szerve?
Tehát igazán megérdemli, hogy ugyanolyan törődést kapjon, mint a többi fontos szerved. Sőt többet, hiszen ez az egyetlen réteg, ami elválasztja testedet a külvilágtól.
Az egyik legjobb módszer a bőröd támogatására egy erős antioxidáns segítségül hívása, például az Astaxanthin. Az antioxidánsok semlegesítik a szabad gyököket és csökkentik az általuk okozott oxidatív károkat.
Astaxanthin - mi lehet ez?
Az Astaxanthin a természetben előforduló növényi vegyület, ami a mikroalgákból származik és a legerősebb antioxidáns, amit ismerünk. Más antioxidánsokkal összehasonlítva az astaxanthinnak az az egyedülálló képessége, hogy a sejtmembrán teljes lipid rétegét képes átfedni. Ez azt jelenti, hogy bőr sejtjeit kívül és belül egyaránt képes megóvni1.
Ennek köszönhetően az astaxanthin a bőr mindhárom rétegét meg tudja őrizni, a legkülső rétegtől (felhám), a középső rétegen át (irha) a legmély rétegig (bőralja), ahol az új bőr képződik.
Az astaxanthin erőteljes gyulladáscsökkentő tulajdonságainak köszönhetően támogatja az öregedés folyamatának lassítását és segít megőrzni a bőr állapotát kívülről és belülről egyaránt. Javítja és támogatja a bőr rugalmasságát azáltal, hogy hozzájárul a kollagén termelődéséhez, amely a bőrt alkotó egyik leggyakoribb fehérje (2). Ráadásul serkenti a vérkeringést és javítja a vörösvértestek minőségét, ami egészséges, ragyogó bőrt eredményez.
A klinikai eredmények nem hazudnak
Az astaxanthin bőrre gyakorolt pozitív hatásával kapcsolatos klinikai kutatások izgalmas eredményeket mutatnak. Az egyik tanulmány szerint, amely során az astaxanthin által kiváltott reakciókat figyelték meg, a kísérletben résztvevő hölgyek azon csoportja, ahol természetes eredetű astaxanthin tartalmú étrendkiegészítőt kaptak, szignifikánsan jobban szerepelt a bőr hidratáltságát és rugalmasságát tekintve mint a kontrollcsoport3.
Egy másik tanulmány az astaxanthin fényvédő hatását vizsgálta, vagyis azt képességét, hogy megóvja a bőrt az UV-sugaraktól4. Más antioxidánsokkal összehasonlítva az astaxanthin szignifikánsan jobb eredményeket ért el az UV-sugarakkal szemben nyújtott védelemben.
Hogyan lehet felismerni az antioxidánsokat tartalmazó élelmiszereket?
A legelterjedtebb antioxidánsok a C- és az E-vitamin. Az E-vitamin zsírban oldódó antioxidáns, így a magas zsírtartalmú élelmiszerekben található (avokádó, olajbogyó, diófélék és magvak). A C-vitamin vízben oldódó, ezért a gyümölcsökben és zöldségekben fordul elő leggyakrabban. Más antioxidánsokat pedig könnyen felismerhetsz az élénk színükről. Bármelyik lila, piros, narancssárga, rózsaszín, sötétzöld, sötétbarna vagy élénk sárga színű gyümölcsöt vagy zöldséget nézzük, biztosan van bennük pigment anyag, és ezek a pigmentek rendelkeznek antioxidáns tulajdonságokkal.
Tehát, amikor legközelebb útba ejted kedvenc zöldséges boltodat, jusson eszedbe, hogy répát, paprikát, paradicsomot, kelkáposztát és a fűszernövényeket érdemes berakni a kosaradba, hogy otthon egy fantasztikus salátát dobhass össze belőlük vagy éppen egy hatalmas edény párolt zöldséget készíthess. Desszertnek pedig válassz friss gyümölcssalátát vagy egy kis étcsokit kávéval elkortyolva - a lényeg, hogy közben jól érezd magad!
Érdemes antioxidáns tartalmú étrendkiegészítőket szedni?
Két ok van, amiért megéri antioxidáns tartalmú étrendkiegészítőt szedni, és ezek összefüggésben állnak egymással. Az első a rossz táplálkozási szokások, a második az, hogy nem mozgunk eleget, vagyis az életmódtól függ minden.
Mint fentebb említettük, a testmozgás növeli az oxidatív stresszt, amire a test úgy reagál, hogy még több antioxidánst termel. Ehhez azonban egy a talajban található elemre, szelénre van szüksége. Sajnos a modern mezőgazdálkodási eljárások miatt manapság a legtöbb talaj azonban inkább kimerült az ásványi anyagokból.
Önmagad megóvása érdekében tehát célszerű napi vitamin- és ásványianyag-kiegészítőket szedni, amelyek szelént, C- és E-vitamint valamint más antioxidánsokat is tartalmaznak. Leginkább a zsírban oldódó antioxidánsokat érdemes külön megvásárolni, mivel ezeket nehezebb megtalálni a természetben, és úgy tűnik, hogy kiváló egészségügyi előnyöket nyújtanak. Jó példa erre az E-vitamin, az astaxanthin és ha már túl vagy a 40-en, a Q10 koenzim.
Természet a tudomány kombinálva? Lehetséges!
Az Oriflame Wellness Astaxanthin & feketeáfonya-kivonatot tartalmazó étrend-kiegészítő kapszulája kiváló minőségű formula, amelyet mikroalgákból és a fekete áfonyaból nyertek ki. Svédországban termő bogyós gyümölcsből és az igazán erőteljes antioxidánsból, C és E vitaminból állítottak elő a sejtek védelme érdekében. Soha nem volt még ilyen egyszerű hozzájárulni az egészségedhez és a bőröd épségéhez!
Források:
1) Tominaga K és munkatársai, Az asztaxantin kozmetikai hatása a bőr minden rétegére. Élelmiszer-stílus. 2009; 13 (10): 25-9
2) Yamashita E., Az asztaxantint tartalmazó étrend-kiegészítő hatása a bőr állapotára. Karotinoid tudomány. 2006; 10: 91-5
3) Suganuma K és munkatársai: Öregedésgátló és a bőr funkcionális javulását okozó funkcionális táplálékfelvétel: klinikai hatások a bőrre az Astaxanthint és C-vitamint tartalmazó készítmények szájon át történő bevételével, valamint az E. Jichi Medical University Journal folyóiratban. 2012-ben; 35: 25-33.
4) Camera E et al. Az asztaxantin, a kantaxantin és a b-karotin eltérően befolyásolja az UVA által kiváltott oxidatív károsodást és az oxidatív stresszre reagáló enzimek expresszióját. Experimental Dermatology, 18, 222–231.