1. Azt gondoljuk, hogy mindig ugyanolyan az illata
Amikor magunkra fújjuk a parfümöt, először csak a fejjegyet érezzük, márpedig ezen kívül még két szintje van az illatoknak: a szívjegy és az alapjegy. Ha szeretnénk megismerni a kiválasztott terméket, a nap folyamán többször is vegyük elő a tesztcsíkot és szagoljuk meg.
2. Túl gyorsan szagoljuk meg
Amikor egy új parfümöt próbálunk, várjunk 30 másodpercet, mielőtt megszagoljuk, így az alkoholtartalom (ha van benne) el tud párologni.
3. Előítéleteink vannak
Csak mert egy bizonyos illatjegy nem tetszett valamelyik termék esetében, nem jelenti azt, hogy a többi parfümben sem fog ízleni. Egy-egy parfümnek akár 200 összetevője is lehet, melyek arányai nagyon finoman vannak összehangolva, és ezért egészen más is lehet az összhatás.
4. Túl sok illatot próbálunk ki, szünet nélkül
Egymás után legfeljebb 3 különböző parfümöt szagoljunk meg. Két illat között szagoljunk kávészemeket, ezek semlegesítik az illatokat. Egy másik hatásos trükk, ha vizet iszunk két minta között.
5. Nem próbálunk ki semmi újat
Legyünk nyitottak! A stílusunk, ízlésünk idővel változhat, parfümünket is válasszuk ki ennek megfelelően. Azt viseljük, ami a legjobban illik hozzánk, ne pedig azt, amit az elmúlt években megszoktunk.
6. Helytelenül tároljuk a parfümünket
A direkt napsugárzás, a hőség vagy a túl hideg hőmérséklet károsíthatja a terméket, megváltozhat az illata. Mindig hűvös, száraz helyen tartsuk a parfümöt, és ne legyen kitéve a napnak vagy extrém hőmérsékletnek.
7. Nem a megfelelő helyre fújjuk
A mondás szerint oda kell fújni, ahol szeretnénk, hogy megcsókoljanak. Nem teljesen, de van benne igazság. Az illatokat a testhő aktiválja, ezért érdemes a pulzuspontokra fújni (a fülek mögé, a nyakra, a csuklóra, a dekoltázsra és a térdek mögé), így tovább tartanak.
8. Összedörzsöljük a csuklókat
Ezzel a módszerrel csak annyit érhetünk el, hogy a parfüm fejjegyei gyorsabban elillannak, ezért inkább várjuk meg, amíg megszárad a kifújt parfüm.
9. Azt gondoljuk, hogy a barátnőnk parfümje rajtunk is ugyanolyan illatú lesz
A test kémiája egy parfüm utolsó összetevője. Mindenkin más-más illata lehet ugyanannak a terméknek. Az egyetlen hiteles tesztelési módszer, ha saját testünkön próbáljuk ki.
10. Azt várjuk, hogy a parfüm egész nap kitart
A parfümöket nem egész napos viselésre tervezik. Általános szabályként érdemes tudni, hgoy a testpermetek körülbelül egy órán át érződnek, a kölnik 3 órán át, az eau de toilette termékek 4, az eau de parfum termékek pedig akár 6 órán át. A legerőteljesebb, legkoncentráltabb illat a parfüm, ez akár 16 órán át is tarthat.