Robert és Jonas - Beszélgetés alapítóinkkal

50 évesek lettünk! A jeles évforduló alkalmából, szerettünk volna többet megtudni a két figyelemreméltó emberről, akik az Oriflame-t létrehozták. Így Mike Hibbs leült és exkluzív interjút készített alapítóinkkal, Robert és Jonas Af Jochnick-kel.

Amikor Robert és Jonas 50 évvel ezelőtt kiléptek addigi sikeres, jól működő vállalataikból, az emberek azt hitték, megőrültek. De nekik hatalmas terveik, és még nagyobb ambícióik voltak. Majd hatalmas önbizalommal és megingathatatlan optimizmussal az Oriflame-t a világ egyik legnagyobb szépségipari vállalatává tették. 

Amikor azt kérdezzük tőlük, hogy honnan merítették ezt a győztes mentalitást, a válasz kézenfekvő – egymástól. A versenyszellem átjárta a gyermekkorukat, sokat sportoltak és versenyeket rendeztek otthon. A nővérük szerint még az iskolába jutás is futóverseny volt. És ez soha nem ért véget. Ez a verenyszellem nagy szerepet játszott az Oriflame sikerességében az évek során.

“Hozzá voltunk szokva, hogy küzdjünk azért, amiben hiszünk. Ez a szenvedélyesség kódolva volt a DNS-ünkben, ugyanúgy ahogy a kultúránkban és az üzleti modellünkben.” – mondja Robert.

Ez a harcos szellem nyilvánvalóvá válik, ha meghalljuk, hogyan küzdöttek meg a sok kihívással az évek során. Sosem problémákat, csak lehetőségeket láttak. Lehetőségeket, hogy változtassanak a dolgokon és jobbá tegyék őket.

“Sose adjuk fel! Valahol mindig van egy jobb út. A vállalkozás az, amikor sarokba szorítanak, de sikerül megtalálni a kiutat. “ mondja Jonas.

Ez a győztes hozzáállás valószínűleg ragadós, hiszen mindenki, aki az évek során csatlakozott az Oriflame-hez ugyanezt a nagyszerű energiát és értékeket közvetíti. Ők sem adják fel soha. Robert és Jonas különös gondot fordít a Country Manager-ek kiválasztására. Tisztában vannak vele, mennyire fontos, hogy hasonlóan gondolkodó embereket válasszanak, hogy fenntartsák a különleges Oriflame kultúrát. 

És természetesen ugyanez vonatkozik az értékesítési célok elérésére. Az Oriflame a mai napig olyan, mint egy mágnes azok számára, akik pozitív változást szeretnének elérni a saját és környezetük életében is. Ezek az emberek sikerszimbólumokká váltak az Oriflame-nél – csodálatos dolgok szimbólumaivá, amik megtörténhetnek azokkal, akik csatlakoznak. 

Jonas melegséggel és elégedettséggel gondol vissza ezekre a korai napokra:
“Hihetetlenül izgalmas volt találkozni ezekkel az emberekkel. Sokan mondták, hogy nincs önbizalmuk és nem tudnak más emberekkel beszélgetni. Mi azt mondtuk: “Meg fogtok lepődni. Ha egy év múlva találkozunk már vezető leszel – a színpadon állva.” És igazunk lett, ott voltak.”
Ez a pozitív változás az emberek életében, ami a leginkább büszkévé teszi Robertet és Jonast.

“A tudat tesz igazán boldoggá minket, hogy segítettünk a változásban. Ez nagyszerű érzés.” mondja Robert. “Ez az üzleti lehetőség sok embert segít hozzá, hogy elérjék az álmaikat – elviszik a gyermekeiket az iskolába, esélyt kapnak, hogy vállalkozók legyenek és egyéni növekedést érjenek el.”

Hisznek benne, hogy az álmok elérése és a lehetőségek hihetetlenül inspirálóak – valami, ami életcél lehet. Abban is erősen hisznek, hogy a jó dolgok mindenki számára elérhetőek – nem csak néhányak kiváltsága. Az Oriflame mindenki számára biztosítja a lehetőséget, hogy elérje az álmait és változtasson az életén – segít jobban élni.

“El tudod képzelni, hogy különbséget tegyünk annyi ember között?” kérdi Robert bátyját, Jonast.

És ez a különbség nem csak pénzbeli. A testvérek gyorsan rájöttek, hogy a tanácsadók élvezik a növekedést, az új munkájukat. Azt is látták, hogy minél magasabbra jut egy tanácsadó az Oriflame ranglétrán annál inkább érzi, hogy egy meleg, támogató család tagja. 

“Az Oriflame egy családi üzlet családi értékekkel”

Ezek a családi értékek képezik az üzlet magját. Természetesen erre hatalmas hatása volt annak, hogy testvérek. Természetesen jött. Míg a versenytársak megpróbálták felülmúlni a családi érzést, a valódi dolgot lehetetlen így előállítani. Robert és Jonas látta a pozitív hatását annak, hogy az emberek szeretnék a saját értékesítési céljaikat elérni. Olyannyira, hogy néha az egész család csatlakozott az üzlethez. 

De bármennyire nagy is a vállalat, a siker a részletekben rejlik. A kedvesség pillanatai a testvérek között, a nagyon “emberi”, természetes képesség a kommunikálásra és az a nagyon pozitív, megértő mód, ahogy az emberekkel bánnak. 

Ezek az apró, mégis rendkívül erőteljes jellemvonások azok, melyek az Oriflame-t vezérlik 50 éve és fogják a továbbiakban is.




Szöveg: Fotó: Oriflame