Az illatok vonzásában

Hogyan működik a szaglásunk? Miként különböztetjük meg egymástól az illatokat? Mennyire befolyásolják a hétköznapi életünket? Olvass tovább, és kiderül!

Tudtad, hogy a szaglásunk tízezerszer érzékenyebb, mint bármelyik másik érzékszervünk? Erre azért van szükségünk, mert az orrüreg felső részében található receptoraink közvetlen üzeneteket küldenek az agyunknak, amiket aztán illatokként értelmezünk. Receptoraink segítségével tehát szinte azonnal felismerjük az illatokat, ami – figyelembe véve, hogy több ezer illatot tudunk így beazonosítani – egészen elképesztő. Gyakorlatilag olyan, mintha az orrunk egy szimfonikus zenekar volna, ami bármikor, kotta nélkül eljátssza az illatmolekulák spontán zeneműveit.

 

A szaglásunk működését az emberi agy egyik legfontosabb területe, a limbikus rendszer szabályozza. Többek között a tanulási folyamatokért, az emlékeinkért és az érzelmeinkért is ez a rész felelős. Nem csoda, hogy bizonyos illatok olyan nagy hatást gyakorolhatnak a hangulatunkra. Gondoljunk csak, például, a nyugtató, pihentető hatású levendulára. De ott vannak azok az illatok is, melyek azonnal elcsavarják a fejünket

A Magnetista Eau de Parfum éppen azzal a nem titkolt szándékkal készült, hogy a tudatalattinkra hasson. Először édes jegyeivel, narancsvirággal, fekete ribizlivel és a rózsaborssal kápráztat el, amit alapjegyében a pézsma, a szantálfa és a vanília érzéki hármasa tesz teljessé. Az igazi meglepetést azonban a szívjegy tartogatja számunkra. A stimuláló hatásáról ismert golgotavirág a szikrázó szenvedély illatát idézi, így az emberi kapcsolatok dinamikáját utánozva a Magnetista vonzereje is fokozatosan bontakozik ki.

A parfüm vonzerejét tudományos tesztek is igazolják. A kutatás során az érzelmi reakciókat, az agyhullámok aktivitásának mértékét és a szemmozgást vizsgálták. Az eredmények azt mutatták, hogy a Magnetista Eau de Parfum már egyetlen fújás után pozitív benyomást kelt, felhívva a férfiak figyelmét a parfüm viselőjére.

 

Miért ne mennél te is biztosra, amikor a tudomány is a te oldaladon áll?

 
Szöveg: Fotó: Oriflame