5 inspiráló hölgy nőnap alkalmából

Március 8-a a Nemzetközi Nőnap, egy nap, amikor világszerte ünneplik a hölgyeket és sikereiket. Idén mi is kiválasztottunk öt olyan hírességet, akik bátorságukkal, erejükkel és jótékonyságukkal inspirálóan hatnak másokra is.

EMMA WATSON:

A lány, aki felnőtt

Emma Watson nagy utat tett meg, amióta először feltűnt a képernyőn Hermione Granger-ként a Harry Potter filmekben. Azóta már modellkedett a legnagyobb divatcégeknek, elvégezte az egyetemet, jógaoktató lett és az ENSZ jószolgálati nagyköveteként a nemek egyenlőségéért küzd. A 24 éves színésznő bájosan és nyugodtan kezeli hírnevét, pedig a „HeForShe” kampányban tartott beszédét állva tapsolta meg a közönség. Alig várjuk, mi lesz a következő lépése!

 

 


 ALEK WEK:

Menekültből modell

Alek Wek a dél-szudáni polgárháború elől menekült Londonba 1985-ben. Hamar felfedezték és nemzetközi szupermodell vált belőle. Ő volt az első afrikai modell, aki a leghíresebb divatmagazinok címlapján szerepelt, de a divat és a szépség mellett annak szenteli idejét, hogy a menekültek érdekeiért emeljen szót. Többek között a híres színésznő, Lupita Nyong’o is példaképének tekinti, ahogyan mi is.

 

 


MALALA YOUSAFZAI:

Akit a golyók sem tartottak vissza
 
Malala Yousafzai minden idők eddigi legfiatalabb Nobel-békedíjasa. Mindössze 17 évesen a fiatal pakisztáni hölgy annak szentelte életét, hogy a nők taníttatáshoz való jogáért küzdjön. Öt évvel ezelőtt anonim blogot is indított, melynek hatására néhány éve merényletet követtek el ellene. Ma is folytatja tevékenységét, célja saját tanulmányai mellett a fiatalok, főleg a lányok oktatáshoz való jogának elérése.

 

 


ANGELINA JOLIE:

Az aktivista színésznő

A világ egyik legszebb nője sokkal több, mint egy csinos arc. Angelina Jolie amerikai színésznő, rendező, Oscar-díj nyertes, humanitárius és az ENSZ jószolgálati nagykövete. Mindemellett 6 gyermek anyukája és Brad Pitt felesége. Jolie beutazta a világot jótékonysági akciók keretében, és folyamatosan segíti a rászorulókat. 

 

 


  

KIM YUNA:

A jégkirálynő

A dél-koreai műkorcsolyázó hölgy, Kim Yuna tavaly vonult vissza a versenyzéstől. Pályafutása rendkívül sikeres volt, minden versenyén dobogós helyezést ért el. Mindössze 24 évesen már olimpiai bajnok lett, könyvet is írt, énekesként és tévés műsorvezetőként is kipróbálta magát, és híres emberszeretetéről. Hivatalosan elismerték a Haitiban, Japánban és a Fülöp-szigeteken szervezett mentőakciókban tett erőfeszítéseit. Az ő nevéhez fűződik a „Kis Yuna Fiatal Korcsolyázókat Támogató Projekt”, mely a korcsolyázók új generációjának képzését tűzte ki célul.

 





Szöveg: Fotó: Getty Images